02.Elrabolva~2.rész

Mire ismét felébredtem eltűnt.Már nem volt rajtam csak egy takaró volt a helyén.A képek újra és újra bevillantak és a könnyek újra ellepték a szemeim.
Ki volt?Miért csinálta?
-Ne sírj-szólalt meg,mire azonnal összerezzentem.Levegőt sem mertem venni hosszú perceken keresztül.
-Le kell,hogy fürödj-mondta.Az azt jelenti,hogy le kell,hogy vegye rólam a bilincseket.Van esélyem rá,hogy megszökjek?
Az ág lesüppedt,amint ráült.Levette a kezemről és a lábamról a bilincseket,majd felültetett az ágon és egy kötéllel összekötötte a két kezem.Remek!
Nem volt erőm,hogy ellen álljak neki.Az ölébe kapott és elindult.Képtelen voltam a járásra.Egy másik szobába érkeztünk meg.A fürdőszoba volt az,de itt is ugyan az a sötétség volt.Talán tényleg megvakultam.
Mertem feltételezni ,hiszen a következő percben egy vízzel teli kádba kerültem.Ültem a kádban mozdulatlanul,kezeim hátra kötve,miközben ő neki állt megmosdatni. Tusfürdő illata csapta meg az orrom.Kellemes virág illat.Végig mosdatott,majd a hajamat is megmosta.Soha életemben nem voltam meztelenül férfi előtt.Sőt,ember előtt sem.Megalázva éreztem magam.Teljesen elgyengültek az izmaim és hagytam,hogy azt tegyen velem ,amit akar.Megtörölt egy törülközővel,majd egy hálóinget aggatott rám és visszatértünk a szobába. 
Lefektetett az ágyra és betakart.
-Aludj csak.Nem sokára jövök.-mondta,majd egy ajtó nyitódás -és csukódás hallatszott. Valóban elment?De mit számít ez...azt mondta visszajön...és erőm sincs,hogy ébren maradjak....   
Akárhogyan is próbáltam fent maradni és hamar kiötleni egy tervet nem ment.Az fáradtság legyőzött és elaludtam.

Nem tudom menni idő telhetett el.Még csak azt sem tudom milyen nap lehet vagy hány óra körül járhat.Hány napja vagyok itt?És hol van az az itt?
Arra ébredtem,hogy valaki erősen szívja a nyakamat.Nyöszörögni kezdtem,mire ő még jobban szívni kezdte.Magamhoz tértem és meghallottam a fém csörgését a kezemen,miközben megpróbáltam volna letolni magamról.Egyre erősebb szívta a nyakam,ami már fájt,de mielőtt szólás volna a számat befogta.
Ez nem ugyan az az ember volt,aki az imént megerőszakolt ,majd megmosdatott.Még annál is kegyetlenebb volt.Lehúzta a nadrágját és előkapta a férfiasságát,majd teljesen belém tolta magát.Azonnal felsikoltottam a fájdalomtól.Ki-be döfte magát.Minden egyes döfés egyre jobban és jobban fájt.s miközben a számat fogta be a könnyeket nem tudta visszatartani,amik végig csorogtak az arcomon.
-Ez...f...fáj-nyüszítettem,mint egy kutya.
-Fogd be!-ordított rám és gyorsabb tempóra váltott. Felsikoltottam,mire végre valahára valaki belépett a szobába és lerángatta rólam.
-Mit művelsz?-kiabált,majd lerántotta rólam az embert,aki oly kegyetlenül bánt velem.-Megmondtam,hogy messziről kerüld el ezt a szobát!-ordította dühösen.
-Ugyan már!Legalább volt egy kis jóban is élménye.-kacagott fel.
Azt hiszem felkapta a földről és teljes erejéből a falnak csapta.Erős csapódást hallottam.
-Ha még egyszer beteszed ide a lábad...-morogta keményen.-Esküszöm beépítelek a falba!Világos vagyok?!
Nem hallottam a választ,így csak gondolni mertem,hogy hevesen bólogatott.
-Világos?-emelte fel a hangját.
-Igen-válaszolta,majd rögvest távozott a szobából.A kedvesebbik hang itt maradt és lerogyott az ágyra. Elhúzódtam tőle amennyire csak tudtam.
-Többet nem fog bántani-simította meg az arcom.-Sajnálom!-vette le  a kezemről a bilincset és megigazította rajtam a hálóinget.Gondolkoztam rajta,hogy itt az ideje valamit tennem.Megüthetném aztán elszaladhatnék,csakhogy a lábamon még ott volt a bilincs és fogalmam sem volt hol lehetnek  a kulcsok.Ahogy arról sem volt halvány lila gőzöm sem,hogy hol vagyok és merre van a kijárat.A férfi a hátamat simogatta.
-Engedj el....kérlek....-szöktek újra könnyek a szemebe.
-Nem tehetem-válaszolta.
-Kérlek!-könyörögtem.
-Most lefürdetlek és felöltöztetlek...aztán eszünk valamit-ismertette a terveit válaszképpen.Levette a lábamról a bilincset és a karjába vett.Itt az idő?Fussak?De hova?
Önkénytelenül is,de megkapaszkodtam benne,nehogy a földre zuhanjak.Ismét a fürdőben kötöttünk ki.A zuhany alá állított és megmosdatott,majd törölközőbe csavart és megtörölt vele.
Egy melegítő nadrágot és egy pólót adott rám.Fehérnemű nem volt.
Ismét a karjaiba kapott.Elgondolkodtam ezen.Talán azért nem akarja,hogy a talpamon sétáljak- már,ha tudnék is-,mert megszokom a járatot?Minden bizonnyal ő is ezért nem esik orra vagy ütközik bele valamibe.
Visszatértünk a szobába és leültetett az ágyra.A lábamra visszatette a bilincset,de a kezeimet szabadon hagyta.
-Egy pillanat és jövők!-mondta,majd a karja után kaptam.
-Ne-suttogtam.
-Nem lesz semmi bajod.Sietek-simította meg a kezem és elsétált.Amint átlépte a küszöböt a bilincshez kaptam a kezem.Rángatni és feszegetni kezdtem,de mind hiába.Meg sem mozdult.Csak a bokámat roncsoltam ezzel.
A szememet dörzsöltem és próbáltam körül nézni.Semmi sem láttam.De már késő is volt,mert vissza is tért.Leült mellém egy tálcával a kezében.
-Nem bilincselem meg a kezed,ha viselkedsz.
-Oké-válaszoltam.Nem tudok mit tenni.Ha hallgatok rá talán előbb szabadulok.A kezemet összekulcsoltam és az ölemben pihentettem.
Egyedül...is tudok enni.
-Tudom-válaszolta és egy kanál levest dugott a számba.-Hogy hívnak?-kérdezte.
Azon töprengtem vajon megmondjam-e neki a valódi nevem vagy találjak ki valamit.Hiszen tökmindegy!
-Clara-feleltem.
-Clara-ismételte meg.
-Mi...miért van itt sötét?És a fürdőben is?-csúszott ki a számon.
-Hogy ne tudd hol vagy-felelte egyszerűen.
-El fogsz engedni?
-Igen.
-Mikor?-türelmetlenkedtem.Úgy társalogtam vele,mintha ezeréves barátok lennénk és nem éppen az elrabolom lenne.
-Majd...-válaszolta és egy utolsó levest nyújtott felém.
-Köszönöm-mondtam.Bár nem tudom miért mondtam.Mit köszöntem meg?Hogy elrabolt vagy hogy megerőszakolt?
Megsimította az arcom és felállt.
-Egy pillanat és itt vagyok.
Az ösztönöm az súgta ez egy remek pillanat a szökésre,de nem volt nálam a lábbilincs kulcsa.Ki kell jutnom!
Két perc sem telt bele,mire visszaért.Helyett foglalt mellettem.
-Sajnálom,ami az imént történt...Megmondtam neki,hogy ne merjen bejönni ide...-morogta az orra alatt.
-Úgy érzem,mintha megvakultam volna...-tereltem a témát.Nem akartam arról beszélni mai történt.-Van itt lámpa?
-Igen-válaszolta.Áhá!
-Ne haragudj.Sajnálom!
-Mit?Hogy elraboltál?Vagy hogy megerőszakoltál?-akadtam ki teljesen.Persze,mert egy bocsánat kérés mindent megváltoztat!
-Mindent-válaszolta.
-El akarok menni...Én...esküszöm,hogy ...hogy nem is foglak feljelenteni.Nem szólok a rendőrségnek.
-Nem is tudnál.
-Mi?-értetlenkedtem.
-Nem láttad az arcom.Nem tudod hol vagy.Semmi bizonyítékod sincs.
-Ígérem,hogy senkinek sem beszélek erről...csak engedj el.-könyörögtem.
-Elengedlek...de...-mondani akart valamit,de inkább meggondolta magát.-Gyere!-kapcsolta ki a lábbilincset és felkapott a karjaiba.
-Elengedsz?-töröltem a könnyes arcom,miközben erősen kapaszkodtam belé,nehogy a földre huppanjak.
-Francba is!El.Nem si én akartam ezt....
-Tessék
-Ez...nem...nem rád tartozik!
Leültetett egy székre,majd így szólt;
-Ez most fájni fog,ne haragudj!Mire felébredsz már itt sem leszel.-amint befejezte a mondatot  egy injekció hatolt a bőrömbe a karomon.Felszisszentem,s mire újra a karjaiba vett mély álomba szenderültem....